2013. október 26., szombat

Őszi programok

Az iskolában nagyon sok rendezvényen, programon vehetnek részt a gyerekek a tanév során. Mivel ebben a tanévben az egyik első osztály osztályfőnöke lettem, így magam is érdeklődve vártam, hogy a gyerekek mennyire lesznek mozgathatók. Nagyon örültem, hogy már a Gyermekek világnapján is nagyon sok szülőt láttam a gyerekekkel. Gyertyát gyújtottunk, énekeltünk és körjátékoztunk is. A szabadtéri programot követte a karaoke, amire a kis elsősök nagyon aranyosan táncoltak. 

Az őszi szünet előtti utolsó napon került sor a már hagyományos Halloween-partira, ahol a tökfaragás mellett ügyességi játékokat játszhattak a gyerekek. Öröm volt nézni, hogy sok kis elsős milyen fantasztikus jelmezbe bújt. Akik alkotni szerettek volna, erre is lehetőség volt, hiszen készíthettek boszorkányt, színezhettek Halloween-es kifestőt.
Erről a programról képek itt találhatók.

Természetesen kulturális programokon is részt veszünk, pl. színházlátogatáson. Az elmúlt héten pedig koncerten ismerkedtek meg a gyerekek a különböző hangszerekkel, sőt interaktívan maguk is részt vettek az előadásban.